Úristen! Mindjárt házasodunk...

Úristen! Mindjárt házasodunk...


A kalkulálás és a döntés

2015. március 05. - Kocsis Katica

Tegnap este megkezdődött a kemény számolgatás, a pro és kontra érvek számbavétele, mert a három lehetőség közül dönteni kellett. Első körben megint átszámoltuk, hogy körülbelül mekkora kiadásra kell számítanunk az egyes esetekben.  Végül ezek lettek az…

Tovább

Többől még nehezebb...

Megnéztük a harmadik hajót is, mert azt reméltük, hogy így majd könnyebb lesz választani, ha többet láttunk. De hát persze nem így lett. Ez a hajó ugyanis sokkal drágább, mint amennyit szeretnénk költeni, viszont őrületesen szép. A fedélzeten teljesen úgy éreztem magam, mint a…

Tovább

És kezdődnek a dilemmák...

Hát nem lesz egyszerű a döntés, az már biztos, és ezt már úgy tudom, hogy csak két helyszínt néztünk még meg. Az egyik (3. lehetőség) kissé távolabb van a város zajától, emiatt ugye a kilátás inkább természeti, míg a másik hajóból 1. lehetőség) épp a Lánchídra és a…

Tovább

"Milyen hajó megy, milyen hajó megy el ilyen kis vízben?"

Tegnap este kellemesen belekóstoltam a HR szakma rejtelmeibe, ugyanis a beérkező öt ajánlat (Colombus, Gróf Széchenyi, Spoon, Aquamarina, Vogue) közül választanunk kellett, hogy melyikek lesznek középdöntősek (három helyszíntől még mindig várom az ajánlatot, ők is még…

Tovább
süti beállítások módosítása